mosolyfutás

Pontosan 28 századmásodperccel több, mint 12 és fél másodperc. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a jól begyakorolt térdelőrajt után 100 méter sprint után célba érjek. Megelőztem mindenkit. Mondhatnám, hogy mellbedobással győztem, de akkoriban még nem volt mellem...

Tetőtől talpig Adidas-ban, profikat megszégyenítő magabiztossággal álltam oda minden egyes edzésen a 100 méterhez. Imádtam, rövidtávú futó alkatom - erős csontok, vastag, izmos comb - már az első nap szemet szúrt az edzőmnek, látott bennem fantáziát. Amikor elküldött bemelegítésképpen 3 km-t futni, még nem ismert: nem tudta, hogy lusta vagyok, hogy nem érdekel a futás, hogy őszintén utálok futni. Ő csak ott állt a margitszigeti futópálya legszélén, óráját nézegetve fel-felpillantott és látott ott egy tizennégy éves lányt, aki gyorsan tud futni. Azt hitte, hogy majd versenyzőt nevel belőle, belőlem. Jó terv volt, minden más elé helyeztem a futást. Azaz a 100 méter lefutását. Más táv nem érdekelt, nem szerettem a bemelegítéseket, a szigetköröket pedig lecsaltam. Persze mindig magammal rántottam valakit, nehogy már egyedül legyek fekete bárány. Bár bevallom, világ életemben szerettem fekete báránynak lenni. Fehérnek is, szürkének is és egészen biztos vagyok benne, hogyha létezne neonrózsaszín bárány, akkor az is szívesen lettem volna, de a fekete bárányság... az volt a kedvencem.

Az edzőm előtt viszont nem ölthettem magamra ezt a fekete bárány ruhát, talán még a jelmezbálban se, mert nem akartam, hogy csalódjon bennem. Vagyis csalódjon abban a képben, amit ő az első nap megálmodott, elképzelt rólam: szegecselt, fakeretes képkeret üvege mögött, dobogón állva egy kerületi versenyen, a korosztályos 100 méteres síkfutás első három helyezettje között. Nem rossz kép, tényleg nem, de lehet, hogyha anno ezt aranykerettel, Olimpiával és a legszebben csillogó éremmel meséli, jobban tetszett volna és jobban is motivál.

Szóval lecsaltam a szigetkört. Nem mindig, de mondjuk tízből kilencszer igen. Már akkor is utáltam a szigetköröket, amikor kajakoztam. Nem bírtam öt kilométert futni, majd' kiköptem a tüdőmet, fájt a lábam, minden bajom volt. Ha nem, akkor is. Ha szóba került az edzések elején, hogy futás is lesz aznap, mindenféle olyan paraméterekkel megadva, amiben a kilométer szó is szerepel, legszívesebben azonnali tanulhatnékom támadt volna a másnapi témazáróra és hazamentem volna. Igen, úgy voltam vele, hogy inkább tanulok, mint futok. Lázadtam a hosszútávfutás ellen, amióta az eszemet tudom. Sprinter vagyok, hagyjanak békén - mondogattam minden áldott edzésen.